About me


Bianka vagyok a blog írója. A Ruhamánia név több évre néz vissza amikor is 2012 áprilisában indítottam el egy facebook oldalt unaloműzésként. Akkor még csak különböző platformokról átvett képeket osztottam meg ott, majd idővel ez megváltozott. 2012. december 31.-én, 11 évesként elhatároztam, hogy indítok egy blogot ugyan ezzel a névvel, természetesen. Akkor a facebook platformom is megváltozott s csak saját bejegyzéseket tettem közzé. Akkor az aktivitás merőben megváltozott, hisz teljesen megváltozott az oldal de én egyáltalán nem bánom. Ez volt már 4 éve. Az évek során lelkesen írtam a bejegyzéseket nagyobb szünet nélkül és immáron 16 évesként posztolok. A szép magyaros fogalmazás sajnos írásban és szóban sem volt sohasem az erősségem ez meg is látszik, de ez a terület az egyetlen az életemben ami évek óta velem van saját akarat által.
Egy Közgazdasági szakgimnáziumban tanulok Kereskedelmi & Marketing szakon amit szintén a blogomnak köszönhetek. Szeretek megismerni új embereket és a beszélgetés is nagyon közel áll hozzám. Imádok jó időben sétálgatás közben megismerni akár egy új személyt vagy már egy ismerőst, barátot még jobban. Nagyon sok célom van amelyekről különösebben soha nem szerettem beszélni és ez maradni is fog de az egyik az, hogy teljesen a saját véleményem számítson önmagamnak a külvilág által alkotott megjegyzések, gondolatok nélkül. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése